A ConvergenCE irodaházai akadálymentesített környezetben várják a speciális igényű vendégeket

A ConvergenCE kiemelt figyelmet fordít a társadalmi fenntarthatóságra, ezen belül is az akadálymentességre. Az általuk üzemeltetett CityZen, ZenGarden és Kálvin Square irodaházak már 2020-ban, az elsők között szerezték meg az Access4you tanúsított helyszín minősítését.

 
Az Access4you tanúsító védjegyet három évente kell megújítani. Ekkor a cég szakemberei ismét felmérik és minősítik az épületek akadálymentes használhatóságát, ezzel garantálva, hogy a helyszínekről az Access4you adatbázisában elérhető részletes akadálymentességi információk naprakészek. A nemrég lezajlott felülvizsgálat eredményeként a ConvergenCE mindhárom irodaháza megfelelt a cég által meghatározott követelményeknek, így továbbra is jogosult az Access4you tanúsító védjegy használatára.
 

„Az ügyfélelégedettség növelése és a hosszú távú partneri kapcsolatok kialakítása közben megtapasztaltuk, hogy a fontos dolgok a legapróbb részletekben rejlenek” – kezdte Papp-Vas Dóra, a ConvergenCE bérbeadási igazgatója. „Fontos számunkra, hogy ne csak az irodákat napi szinten használók, hanem vendégeik is minél többen igénybe tudják venni a szolgáltatásainkat. Az irodaházaink ezért akadálymentes környezetet biztosítanak a kerekesszékes, az idős, a mozgásában korlátozott, a babakocsival, valamint a segítő kutyával érkező látogatóink számára. Igyekszünk figyelni arra, hogy a minőség ne csak a beépített anyagokban, hanem a gondolkodásban és az egymásra figyelésben is megnyilvánuljon.”

Az Access4you egy tanúsító védjeggyel ellátott helyszín, lehet bronz, ezüst és arany fokozatú. Az összes épület, amely megfelelt a követelményeknek és ezáltal megszerezte a tanúsító védjegyet, megtekinthető az access4you.io weboldalon, és az Access4you mobilapplikációban.